Skip to content

Már jó ideje nem írtam, de a londoni költözés és az ottani beilleszkedés minden szabadidőmet elvette. És szinte minden energiámat is. Bár ügyfelekkel ugyanúgy dolgoztam tovább (Skypeon), de minden egyéb háttérbe szorult.

Londonban, egy új környezetben és új munkakörben minden eddig ismert komfortzónámból kiléptem.

  • Angolul dolgozom és élek, magyar szót nagyon ritkán hallok.
  • Itt most egy rövid időre újra alkalmazott lettem, ami már legalább 16 éve nem voltam.
  • Komfortos ismerős lakás és tárgyak helyett most idegen emberek és idegen tárgyak között lakom.
  • Megszokott ízek helyett idegen ételek.
  • Innováció és kreativitás helyett jól bejáratott munkafolyamatok.
  • Saját időbeosztás helyett mások által beosztott idő.

 

És még a közlekedés is teljesen fordítva van! Nagyon észnél kell lennem minden egyes alkalommal, amikor lelépek a járdáról, hogy ne balra nézzek, hanem jobbra.

Szóval minden más lett.

A lakáskeresés elkeserítő és fárasztó volt, 3 hónapon belül ötször költöztem. Hasonlóan kiborított a hivatalos papírok, bankszámla intézése is. Hiába van munkaszerződés, EU-s útlevél, ezekkel sajnos nem sokra mentem a legtöbb ügyintézőnél.

Sokszor voltam már új helyzetben, komfortzónán kívül, de most valahogy nehezebb volt mindezt kezelnem.

Aztán amikor egy nap úgy volt, hogy két nap múlva már megint nincs hol laknom, akkor nagyon elegem lett.

És mert kívül nem találtam, megkerestem magamban a stabilitást.

Valahogy így.
STRESSZMENTESÍTÉS – ELVÁRÁSOK ELENGEDÉSE

Que sera, sera….Vagyis, ahogy lesz, úgy lesz.

Ez nem azt jelenti, hogy lemondanék bármiről. Csupán az a megnyugtató tudat, hogy bárhogy lesz, úgy lesz jó. Ha nem lesz hol laknom, akkor legvégső esetben hazautazom. Az sem a világ vége. Ha pedig mégis megoldódik valahogy, akkor úgy. Ezzel elengedtem a stresszt és azt a görcsöt, és elkezdtem – VÉGRE – más alternatívákban gondolkodni.

A lehetőségek meglátása egy kiábrándult, elcsigázott állapotban nagyon nehéz. Ilyenkor a stresszmentesítés nagyon fontos, amivel feloldódik a nagyon beszűkült, görcsös gondolkodás.

Máskor is csináltam már ilyet, és most is: elengedtem azt, hogy csakis egy megoldás lehet a megfelelő.

Akkor, amikor már tudom, hogy bármelyik megoldással meg tudok békélni, sokkal jobb ötleteim lesznek, mint addig.

Eszembe jutnak még fel nem hívott telefonszámok, kapcsolatok. Vagy weboldalak, amiket addig nem néztem meg. Így történt, hogy az utolsó pillanatban lett lakásom a következő 6 hétre, és így nyertem ismét egy kis időt.

Hogy néz ez ki egy vállalkozásfejlesztésnél, vagy karrierváltásnál?

Gyakran dolgozunk azon a coaching folyamatokban, hogy mitől lesz sikeresebb egy állásinterjú, egy stratégiai tárgyalás, vagy egy új kapcsolatfelvétel.

Nagy a tét.

Azonban, amikor nincs görcs, akkor sokkal könnyebben beszélünk arról, amiről valóban szeretnénk. Így magunkat adjuk, határozott, megfontolt és kreatív gondolatokat, ami sokkal nehezebb, ha mások vélt vagy valós elvárásainak akarunk megfelelni a beszélgetésben. Ha csökkentjük a tétet, ha rájövünk, hogy nincs élet-halál kérdés (egy business tárgyalásban biztosan nincs), akkor jóval nyugodtabban fogunk tárgyalni, ami nagyobb valószínűséggel hoz sikert, mint amikor idegesen, görcsösen akarunk valamit.

 

MEGTALÁLNI A KOMFORTZÓNÁT A KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL IS

London nagyon drága város, ráadásul az a kerület, ahol dolgozom a legdrágább környékek egyike. Kevesen tudnak önállóan lakást bérelni, úgyhogy a Jóbarátok tévésorozathoz hasonlóan itt is többen állnak össze egy-egy lakáshoz, kortól és végzettségtől függetlenül.

Ez a helyzet új volt nekem, ráadásul a kínálat nem volt egy kicsit sem megnyugtató. Minden erőfeszítésem és kezdeti lelkesedésem ellenére nem találtam magamnak megfelelő lakást, és nem voltam képes még egy koszos lakást megnézni. Már túl sok ilyet láttam.

Új stratégiára volt szükségem.

Átgondoltam, hogy ebben a rengeteg újban mi az, ami engem segíthet? Mi az, ami nekem könnyű, ami jól szokott menni? Mi adhat ebben az új helyzetben is biztonságot?

  • Összeszedtem, hogy mi az, ami hosszú távon fontos, amiből nem engedek, ha biztonságban szeretném magam érezni és már csak ezeket a hirdetéseket néztem meg. Viszont volt néhány pont, amiből engedtem, és így teljesen más szemmel kezdtem el keresni, mint addig. Ez valamelyest leszűkítette a kört, kevesebb lakásból tudtam választani, és így végre maradt időm pihenni is.
  • Azt gondolom, hogy jó szemem van az ingatlanokhoz – a turizmusban sok száz szállodát jártam végig, és választottam szerződőfélnek, úgyhogy elkezdtem ezzel a régi tudásommal nézni a lakásokat.
  • Könnyen ismerkedek bárhol a világon – úgyhogy bíztam abban, hogy ha hagyok időt a beszélgetésre, ismerkedésre, akkor előbb utóbb találok olyan embert, akivel jól tudok együtt lakni is.

 

Ezzel a pár biztonságot nyújtó gondolattal kezdtem el újra keresni, minden más elvárást elengedtem, és találtam is 3 napon belül egy olyat, ami megfelelt.

Karrier vagy vállalkozási kérdésekben is kellenek biztonsági pontok, amikor túl sok a kihívás. Neked mi ad a legfélelmetesebb kihívásokban is biztonságot?

Mi az, amit biztosan nem fogsz tudni vállalni, és mi az, ami még belefér? Milyen tudásodat, tehetségedet tudod segítségül hívni egy szorult és reménytelennek tűnő helyzetben, ami valódi megoldást hozhat?

 

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

Ismered ezt a viccet?

„Hogy lehet megenni egy elefántot?

Falatonként.”

Minden nagyobb váltás, változás komoly kihívásokkal járhat. Egy külföldre költözés, egy karrierváltás, esetleg egy vállalkozás indítása, vagy egy új vezetői szerep is számos előre nem látható nehézséget dobhat elénk.

Londoni életem kezdetekor nem csak a lakáskeresés volt nehéz, hanem minden más is. Az állandó költözés mellett bankszámlanyitás, biztosítási szám igénylése, telefonszolgáltató választás, beilleszkedés az új munkahelyre stb. Amikor a negyedik bank is elutasította a számlanyitási kérelmemet, akkor jutott eszembe ez az elefántos vicc.

Hogy lehet megoldani egy nehéz helyzetet?

Átgondoltam, hogy mi lenne a végső célom, és rájöttem, hogy semmi másra nem vágytam, csak nyugalomra. Esetleg végre bejussak a belvárosba, vagy el tudjak menni ismerősökkel meginni egy pohár bort.

Úgyhogy összeírtam, hogy ehhez még milyen lépéseket kell megtennem, és olyan apróra bontottam őket, amilyenre csak lehetett és így haladtam tovább.

Ha ijesztő az, amivel szemben állsz, akkor nézd meg Te is, hogy mi az a következő lépés, amit meg tudsz tenni?

Mi a valódi célod? Hogy néz ki, ha már elérted? Milyen az a munka, amit élvezel és meg is tudsz belőle élni? Hogy fog kinézni a vállalkozásod akkor, amikor már a Te általad vágyott sikert hozza?

És mi az az első lépés, amit már ma megtehetsz a célod felé?

 

NAPI 3 ADAG HÁLA

Amikor sok a nehézség, hajlamosak vagyunk becsúszni egy negatív spirálba és benne is maradni. Semmi nem jó, minden nehéz, és reménytelen. Nehéz észre venni mindazt, ami már megy, ami jól működik, ami már megvan.

A hiányra koncentrálunk. Ezt tanultuk.

Pedig van egy eszköz, ami nem is kerül pénzbe, és segít, hogy kilépjünk a negatív spirálból.

Ez a hála eszköze.

Szinte lehetetlen negatívnak, depressziósnak és stresszesnek maradni akkor, amikor éppen hálásak vagyunk valamiért.

A hála jótékony hatása mögött álló pszichológiai magyarázatot már sokan kutatták, többek között Robert Emmons Ph.D., a University of California professzora és a The Journal of Positive Psychology – A pozitív pszichológia magazin kiadója, alapítótagja.

Kutatásai azt mutatják, hogy a hála gyakorlása a nehéz időszakokban javítja a mentális, fizikai és a kapcsolati jólétet, és hatással van az általános boldogságérzetre, mely általában tartósnak bizonyul. Ezen kívül növeli az energiaszintet, és az önbecsülést, csökkenti a stressz, a depresszió és a szorongás előfordulását.

Ha mindössze 2 héten keresztül naponta 3 dolgot felírunk, amiért hálásak lehetünk, akkor annak a pozitív hatásait akár 6 hónapon keresztül is érezhetjük.

Én is tanultam ezt mástól, és remélem Te is ki fogod próbálni.

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Én hálás szoktam lenni egy finom kávéért, egy jó beszélgetésért, hogy egészséges vagyok, vagy hogy jót nevettem valamelyik kollégámmal.

Te miért vagy ma hálás?

 

MENNYI IDŐMÚLVA SZERETNÉK VALÓDI MEGOLDÁST?

Még egy utolsó eszköz, ami segít a komfortzónán kívül. Nem végtelen időszakra vállalom a kihívásokat, hanem megpróbálom megbecsülni, hogy nekem még mi és meddig fér bele. Ez az időkeret mindenkinek más, de érdemes átgondolni.

Nagyon megnyugtató, ha tudom, hogy ha X hónap múlva sem lesz olyan megoldás, ami nekem megfelelő, akkor jöhet a B terv.

Ahogy most is van egy B tervem, melyről a következő 1-2 hónapban fogok írni.

Hogy néz ki a Te B terved?

Ha tetszett ez az írás, akkor köszönöm, ha megosztod barátaiddal, ismerőseiddel.

És most is nagyon kíváncsi vagyok a Te gondolataidra is, úgyhogy klikk ide:  https://www.facebook.com/KalanguCoaching

 

Szép hetet!

Megszakítás