Kirúgtak! 

Behívott a főnököm, és közölte, hogy nincs szükség a munkámra. Beleestem én is a cég 30%-os leépítési keretébe.

Az elmúlt időben sajnos sokaktól hallok ezekhez hasonló mondatokat, barátként, ismerősként és coachként is. Akkor, amikor esetleg egy 10-15 éves munkaviszony ér véget pár hét alatt, esetleg az elbocsátott már elmúlt 40 éves, talán éppen közép- vagy felsővezetői pozícióból lesz munkanélküli, akkor különösen nagy lesz a félelem és a bizonytalanság.

Merre tovább? Kinek kellek még? Akarom én ezt egyáltalán?

A mai piaci környezet olyan gyorsan változik, hogy a nyugati országok cégei ma már a rezilienciát, vagyis a rugalmasságot tartják az egyik legfontosabb munkavállalói erénynek. Céges szinten sem lehet már úgy évekre előre tervezni, ahogy korábban, és munkavállalói szinten is fontos tudni, hogy az aznapi „biztonságos állás” bármikor megváltozhat, elveszhet.

Coachként több munkáját elvesztő ügyféllel dolgoztam az elmúlt időszakban, és ugyan mindenkinek más a múltja, másban tehetséges, bizonyos folyamatok mégis hasonlítanak. Ami szinte mindegyikben közös az a szégyen, a harag, a félelem és a tanácstalanság érzése, amelyekről nyíltan nem illik, és nem lehet beszélni.

A munkahely elvesztése sokakban szégyenérzetet generál, és talán pont ezért, az a pillanat, amikor valaki úgy dönt, hogy coachhoz fordul segítségért, mindenképpen nagyon fontos lépésnek számít. Egyrészről, mert nagyon nagy bátorságra utal. Megmutatni magunkat akkor, amikor nem mennek jól a dolgaink, valahogy ciki, nem? Legalábbis nem szoktuk. Ha fáj a fogam, elmegyek fogorvoshoz, ha lerobbant az autóm, elmegyek szerelőhöz, de mi van akkor, amikor hiába küldök el  száz  önéletrajzot, nem hívnak be egyetlen interjúra sem, és mi van akkor, ha napról napra azt a visszajelzést kapom, hogy már nem kellek senkinek? Ilyenkor kihez fordulunk?

A coach ebben a helyzetben nagyon fontos szerepet kaphat. Személyében az ügyfélnek biztosan lesz egy olyan támogatója, aki ítélkezés és a „majd én megmondom a tutit” hozzáállás nélkül a megoldás keresésére ösztönzi a bajba jutottat. Mivel a coach érzelmileg távol van az ügyfél félelmeitől, bizonytalanságától, rossz kedvétől, ezért egy olyan objektív kapcsolatot kínál, melyben minden az ügyfél érdekében történik. Amikor van kinek ventilálni, megosztani a legmélyebb félelmeket, majd kidolgozni egy saját stratégiát, talán a család is visszakapja azt az apukát, akit már hónapok óta nem láttak mosolyogni, és a barátok is egy vidámabb barátnővel találkozhatnak a mindennapokban.

Düh és félelem

Az egyik ügyfelem több mint tíz évnyi középvezetői munkaviszony után egy vállalati szintű leépítést követően vált munkanélkülivé. Remek szakember, projektvezető, csoportvezető, és korábbi munkájában komoly eredményeket tudott felmutatni. Amikor megkeresett engem, már túl volt több interjún, hónapok óta tartó önéletrajzküldésen, eredménytelenül. Teljesen el volt keseredve, értéktelennek és fölöslegesnek érezte magát. Egyetlen támogatója a családja volt, akik nagyon aggódtak miatta.

Dühös volt, rengeteget panaszkodott, és csak nagyon sokára tudta kimondani, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetet egyáltalán nem tudja kezelni. El kellett tartania a családját, és ehhez úgy érezte semmilyen eszköze nincs. Nem volt pozitív jövőképe. Dühös volt a munkaadóra, hogy hiába volt jó szakember, mégis őt tették lapátra, és dühös volt magára is saját tehetetlensége miatt. Az is elhangzott, hogy az alkalmazotti státusz hamis biztonságot jelent, mert bárkivel megeshet az, ami vele.
Ezért, a dühből kiindulva, elkezdtük összeszedni, hogy mi az, amit biztosan nem akar egy munkahelyen. Több ülésen keresztül boncolgattuk ezt, illetve azt, hogy mi alapján dönti el, hogy hova küldi el az önéletrajzát. Kiderült, hogy többnyire a korábbi munkahelyéhez hasonló cégekhez adott be pályázatot, mert azt a világot ismerte. Viszont az is kiderült, hogy pont a korábbi munkahelyen átélt rossz tapasztalatok miatt már nem vágyott ugyanarra a környezetre, és valószínűleg az interjúkon pont ezért, nem tudott elég meggyőzően lelkesedni. Ezért elkezdtük azt keresni, hogy milyen munkahely lenne az, ami számára motiváló, és felvállalható.

Rendes állás, vagy rendes munka?

Mivel ügyfelem már régóta nem lelt örömöt abban a munkában, amit korábban végzett, bár az sok évig nagyon fontos volt neki, elkezdtük összeszedni, hogy mi az, amit ma szívesen csinálna, és milyen környezetben tudna megint lelkesen dolgozni? Figyelmes lettem egy többször visszatérő szófordulatára, ami hol úgy hangzott, hogy „a nem létező rendes állás, hol pedig a rendes munka”, amit keres. Kértem, hogy szedjük össze, hogy mit jelent a rendes állás, és mit jelent a rendes munka.

Kiderült, hogy van különbség. A korábbi állást az utolsó időszakban értelmetlennek tartotta, de ettől még be kellett járni. Ügyfelem nem olyan habitusú ember, aki képes csak azért időt eltölteni egy munkahelyen, mert ez van a szerződésében. Szeret dolgozni, értelmes feladatokat végezni, jó csapatot kialakítani. Ez lenne a rendes munka. Attól a pillanattól fogva, amikor tisztáztuk azt, hogy a rendes munkának milyen paraméterekkel kell rendelkeznie, és nem feltétlenül egyezik meg azzal, amit ő állásnak tekint, nagyon gyors változás indult el.

Értéktelenség kontra értékesség

A coaching-folyamat egyik fontos része a tudatosítás. Kimondódnak olyan dolgok, amelyek a működésünk részei, de nem feltétlenül látunk rá. Azért fontos a tudatosítás, mert ha megértjük, hogy mik az erősségeink, akkor azokat tudjuk fejleszteni és tudatosan használni. Erre építhetjük stratégiánkat, hisz csak ez működik.
Úgyhogy ebben a folyamatban is sokat beszéltünk arról, hogy ügyfelem mi mindenhez ért, mit csinál jól és miben hiteles. Összeírtunk egy listát az erősségeiről, a tapasztalatáról, és megnéztük, hogy mi az, amit mások is tudnak róla. Egy nehézség volt azonban, hogy továbbra is reménytelennek érezte a helyzetét, a sok panasz miatt pedig környezete nem a briliáns, elbűvölő szakembert látta, hanem a rosszkedvű sikertelenséget. Ennek és az értéktelenség érzésének köszönhetően pedig nem tudott a saját tudásáról úgy beszélni, hogy az felkeltse a leendő munkaadó figyelmét.
Úgyhogy dolgoztunk azon, hogy hogyan tudná megmutatni másoknak, hogy milyen is ő valójában. Volt egy pillanat, amikor nem tudtam mást mondani, csak hogy képzelje el, hogy ugyanolyan önmegsemmisítő mondatokat mond a feleségének, mint magának, hogy akkor mi lenne. Teljesen kiakadt, hogy ilyet nem lehet csinálni. Megkérdeztem, hogy akkor magával miért teszi ezt? Hogy, hogyan nézne ki az, amikor magával is olyan szeretetteljesen és elismerően beszél, mint ahogy a családjával teszi.

Azt gondolom, hogy itt volt egy fordulópont. A következő ülésen már onnan indultunk el, hogy a helyzet még mindig reménytelen, de jobb. Elvállalt pár szabadúszó munkát, amelyek ugyan nem az álommunka kategóriába tartoztak, de megegyeztünk, hogy pénzt hoznak a konyhára, és új kapcsolatokat.

A kávézgatás, mint munkakeresési eszköz

Fontos ponthoz értünk akkor, amikor arról kezdtünk el beszélgetni, hogy ügyfelem hogyan és kiknek mutatja meg azt, amihez ért. Szóba került néhány olyan barát, ismerős, akikről tudta, hogy olyan munkát végeznek, amit szeretnek, és amiben sikeresnek érzik magukat. Sikerült találnia néhány olyat is, akit szívesen fel is hívott, és végül elmentek kávézni. Kötetlen beszélgetések voltak ezek, és talán ennek köszönhetően jó hangulatban zajlottak. El tudta mondani, hogy milyen munkát szeretne, és pont egy olyan barátnak mondta el, aki ismert valakit, aki külsős szakértőt keresett.

Ügyfelem rájött, hogy az ilyen beszélgetések során sokkal könnyebben nyílik a nehéz helyzet ellenére, mint egy ismeretlen cég állásinterjúján. Kimondódott az is, hogy akkor, amikor úgy gondolta, hogy a főállása jelenti a biztonságot, teljesen elhanyagolt olyan szakmai kapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően most szabadúszó munkákat kapott. Úgyhogy nagyon örültem, amikor a lefektetett új szemléletbe bekerült az is, hogy hetente hányszor megy majd el a jövőben kávézgatni, mert jól esnek a magas színvonalú szakmai beszélgetések, és elengedhetetlen az, hogy kapcsolatokat építsen.

Személyes utóirat:Akik ismernek, tudják rólam, hogy nagyon sok mindenkivel szoktam ismeretlenül is beszélgetni, és az ilyen véletlenszerű találkozásokból lettek eddig a legnagyszerűbb történések az életemben. Nagyon örültem, amikor ügyfelem is felfedezte, hogy a kávézgatás mekkora kincs lehet. Annak pedig még jobban örültem, hogy a coaching segítségével új szemléletet és ez által új, „rendes munkát” talált.

Megjelent a Coachszemlében, 2014.május. Szerző: Tornallyay Éva

Fotó: Benda Barnabás