Skip to content

Na jó, nem elég egy dolog. De ebben az írásban kettő ilyen tippet is említek, ami sokkal egyszerűbb, mint hiszed.

Amikor kiköltöztem Barcelonába, 3 dolgot nagyon gyorsan megtanultam. Az első az a „tranquila” szó volt, ami annyit jelent, hogy nyugi.

A második dolog az a késés volt. Hogy mindenki késik, és tranquila, ha én is, mert senki nem stresszel ezen.

A harmadik pedig az, hogy ez egy sétálós város, és akkor ahhoz lapos sarkú cipő kell.

Ezt azon az estén még nem tudtam, amikor az egyik katalán barátnőm elhívott vacsorázni. Mondta, hogy jönnek mások is, és majd amikor találkozunk, kitaláljuk, hogy hova megyünk.

Találkoztunk, voltunk vagy tízen, majd eldöntöttük, hogy elmegyünk egy tipikus katalán étterembe, a Gotico-ban, vagyis az óvárosban. Megbeszéltük, hogy nem szállunk fel a metróra, mert nagyon közel van.

Mivel nekem fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, lelkesen bólogattam.

Aztán elindultunk, nagyon gyors tempóban, hogy még legyen asztal. Legalább 40 percet gyalogoltunk szinte futólépésben.

Kiderült, hogy az étterem onnan ahonnan indultunk kb. 4 km-re volt. Ez ugyan nem nagy táv, de loholva, magas sarkúban azért nem a legegyszerűbb.

A KÖZEL nekem maximum pár száz métert jelent.

Nekik viszont teljesen mást. Ahogy az is, hogy 10 perc múlva odaérnek. Az kivétel nélkül mindig legalább egy fél óra. Tranquila, tudod.

Úgyhogy ezután mindig megkérdeztem, hogy a közel pontosan mit jelent, hogy legalább tudjam, mire számítsak. És vettem egy lapos sarkút. Mivel ez egy gyaloglós város.

Az ügyfeleimtől sokszor hallom azt, hogy:

  • szeretnék egy jó állást,
  • sok pénzt akarok keresni,
  • nem akarok már ennyit dolgozni,
  • legyen stabil vállalkozásom,
  • szeretnék új perspektívákat.

Biztos tudod már, hogy mi következik most.

Az, hogy megkérdezem őket, hogy:

  • mit jelent Neked a jó állás? Milyen paraméterekkel kell rendelkeznie, hogy Neked megfeleljen? Mert van, akinek az a jó, ha ül egy asztalnál 8 órát, és van, akinek az a jó, ha folyamatosan mozoghat.
  • mennyi a sok? 40 vagy 200? Kinek mi a sok és kinek mi a kevés?
  • mennyi az annyi? Heti 30 óra, vagy 100? Mennyit szeretnél helyette?
  • Mit jelent Neked a stabil? Mennyi bevételt kell termelnie, mennyi idő alatt, hogy azt mondhasd, hogy stabil?
  • Mit jelent Neked az új perspektíva? Állásajánlatok? Vagy elég, ha lesz néhány ötleted, hogy merre indulj el?

Akkor, amikor a coaching folyamat elején kitűzzük az ügyfél ideális célját, akkor nagyon fontos minél több dolgot pontosítani.

Ha nem tudod, hogy pontosan hova tartasz, akkor honnan fogod tudni, hogy már ott vagy?

A coaching eszközök között számos olyan van, ami a célkitűzést segíti. Nagyon sokban szerepel a MÉRHETŐSÉG.

Mennyi, mikorra, hogy fogod érezni magad, honnan veszed észre?

Ha tudod, hogy pontosan mi az, amit keresel, vagy mekkora az az út, amit meg kell tenned, vagy, hogy hogy fogod magad érezni akkor, amikor odaértél, akkor menetközben van mihez viszonyítanod.

Látni fogod a haladást abban, amit csinálsz.

És amikor látod, hogy haladsz, akkor saját magadat tudod majd motiválni abban, hogy továbbmenj.

Mert ha már tudod, hogy megtettél egy lépést, akkor nagyon valószínű, hogy meg tudod tenni a többit is.

Sir Roger Gilbert Bannister, egykori angol atléta neve akkor került be a sporttörténelembe, amikor a világon elsőként futott egy mérföldet 4 percen belül. Sokan sokféleképpen próbálták már ezt az időt megdönteni, de lehetetlennek tűnt. Hozzáértők azt állították, hogy az emberi szervezet nem bír ki ekkora erőfeszítést. Bannister viszont mániákusan edzett, hogy elsőként döntse meg ezt a rekordot. Aztán éveken át tartó kudarcok után 1954-ben lefutotta a vágyott távot 3perc 59,4 mp alatt. Ez a rekord aztán pillanatok alatt, másfél hónap múlva megdőlt az ausztrál John Landy által, és onnantól kezdve egy éven belül még kilencszer megtörtént ugyanez.

Bannister nem csak úgy, céltalanul futkározott. Pontosan tudta, hogy mit akar, mennyi idő alatt. Egy mérföldet 4 percen belül. Pont ez lehetetlennek tűnő cél adta neki a motivációt. Mert elég nagyot álmodni.

Ha nem olyan célt tűzött volna ki, ami neki valóban fontos volt, akkor nem tudott volna évekig naponta több órát edzeni, elviselni a kudarcokat, újra és újra felállni. De ha nem tudta volna, hogy milyen paraméterek mentén teljesül a célja, akkor honnan tudta volna, hogy odaért?

Szedd össze Te is, hogy honnan veszed észre, hogy elérted a célod.

Ha azt mondod, hogy lesz egy új állásod, akkor azért végezz el egy kis önreflexiót:

  • mindegy, hogy mi az állás?
  • ha mindegy, akkor elmész akár olyan munkát is végezni, amit nem szeretnél?
  • ha nem szereted, akkor hogyan győzöd meg a munkaadót, hogy Téged válasszon esetleg 10 sokkal lelkesebb jelöltből?
  • ha nem mindegy, akkor milyen állásnak örülnél leginkább? Milyen körülmények fontosak Neked?
  • ha azt mondod, hogy fontos, hogy sok pénzt keress, akkor mennyi a sok? 10 ezer, 40 ezer, 400 ezer? Mennyi? Határozd meg, hogy mi a minimum és mi a vágyott?

Pontosíts.

Aztán pedig mondd el valakinek.

Arról, hogy ez miért fontos, abban az anyagban találhatsz többet, amit most készítek, és szeptemberben lesz elérhető. Akkor majd figyeld a hírlevelet, mert először Neked és a többi olvasónak lesz elérhető.

Készül még 2 másik nagyon izgalmas projekt is, ami úgy tűnik egyedi lesz a piacon.

Azzal, hogy most elmondtam Neked ezeket, elköteleztem magam.

Ezzel az egyszerű technikával tízszeresére növeltem annak az esélyét, hogy elérem a célomat.

Mit szólsz? Mennyire egyszerű ugye?

Köszönöm, hogy ezt a bejegyzést is elolvastad, és ha tetszett, akkor kérlek, oszd meg másokkal.

Megosztani itt tudod: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ha még nem töltötted le az Álommunka Projekt útmutatót, akkor itt megteheted: www.kalangu.net.
Kérdéseket itt tudsz feltenni: evat@kalangu.net.

Nagyon jó hétvégét Neked!

Éva

 

 

 

 

 

Megszakítás