Az elmúlt hónapban elromlott a tévém, aztán az autómba csúsztak hátulról, majd mintegy pont az i-n, a számítógépem is teljesen kiakadt. Tönkrement a merevlemeze, amin minden munkám, fotóm és adatomat tároltam. Van, amit sikerült visszahozni, de valószínűleg az elmúlt két évben készített fotóim végleg elvesztek. Szerencsére dolgozni tudok, mert a dokumentumokról rendszeres mentést szoktam csinálni. Ez nagy boldogság ám!

Sajnos vannak olyan helyzetek, amelyekre nem lehet elég jól felkészülni. Bármikor beüthet a krach, és csak kapkodjuk a fejünket.

De vannak olyan helyzetek is, amelyekre viszont fel lehet és fel is kell készülni.

Erről eszembe jutott az, hogy amikor még utazásszervezőként jártam a világot, többször is megfordultam Floridában. Florida déli csücske az USA legdélebbi pontja, beceneve „Napos Állam” (Sunshine State), híres a tengerpartjairól, az alacsony adókról, az alligátorokról, a Kennedy Űrközpontról, és a Miami Vice-ról. És még valamiről.

A hurrikánokról.

A hurrikán időszak nagyjából júniustól novemberig tart, amikor kisebb nagyobb trópusi viharok csapnak le az államra. Szerencsére nem mindegyik Wilma erősségű, de a kisebbeknél is sokszor kihagy az áram- vagy a vízszolgáltatás, bezárnak mindent és megáll az élet. Van úgy, hogy 2-3 napig nem tudnak az emberek kimenni a szabadba.

Ez egy olyan veszély, ami vagy bekövetkezik, vagy nem.

Ettől függetlenül mindenkinek van otthon túlélő készlete.

Tartalék ivóvíz, 3 napi tartós élelem, zseblámpa, egészségügyi doboz, napelemes töltők, térképek, és még sok minden más, amivel túl lehet élni pár napot a ház elhagyása nélkül.

A floridaiak felkészülnek a bajra. Azok is, akiknek már vitte el házát a ciklon, és azok is, akiknek még nem.

Pár hete, amikor a belvárosban jártam, elmentem egy olyan légitársaság irodája mellett, ahol jó sok évvel ezelőtt pályáztam egy állásra. Akkoriban még alkalmazott voltam, a munkám pedig izgalmas és érdekes volt. Teljesen önállóan dolgozhattam, a főnök nyitott volt az új ötleteimre, havonta egyszer utaztam valahova, közben fantasztikus embereket és kultúrákat ismertem meg, és még jól is kerestem. Ez volt az akkori Álommunkám.

Mégis, közben többször pályáztam más állásokra. Itthon is, és külföldön is.

Ennek mi értelme volt ????? – kérdezhetnéd….egy ilyen munkahely mellett?

Teljesen jogos a kérdés.

De a válasz is.

Kíváncsi voltam, hogy mennyit érek a piacon, és hogy milyen egyéb lehetőségeim vannak. Biztonságot adott az a tudat, hogy máshol is szükség van a tudásomra, ez pedig önbizalmat adott az interjún, és a béralkunál. Nem féltem megmondani, hogy mit akarok, mert tudtam, hogy milyen egyéb lehetőségeim lennének. Amikor pedig ennél a légitársaságnál értékesítési igazgatói pozíciót kínáltak fel, amit ugyan nem fogadtam el, tudtam, ha valaha is bajba kerülök, akkor nem kell félnem.

Pár év múlva, jóval kevesebb lelkesedés és sokkal több elégedetlenkedés után, a főnököm behívott arra a bizonyos beszélgetésre, és kb. 5 perc alatt lezárt 8 évet. Először nagyon megalázó és sokkoló volt, de pár óra múlva, amikor a kollégák aggódó arccal kérdezgették, hogy „Évi, hogy bírod?”, mindenkinek mosolyogva azt mondtam, hogy minden szuper.

És az is volt.

Tudtam, hogy helyettem hoztak meg egy döntést, amit nekem kellett volna meghoznom már egy ideje. Tudtam azt is, hogy ez most egy új lehetőség arra, hogy valami teljesen új dolgot tanuljak meg.

Így is lett. Cégcsoporton belül áthelyeztek fele annyi fizetésért, egy akkor induló cégükbe, ahol se a feladatot, se a vezetést, se a hangulatot nem szerettem. Viszont egy valami gyorsan kiderült – ha egyszer lenne egy saját cégem, akkor pontosan fogom tudni, hogy hogy kell elindítani. Fogalmam sem volt, hogy ez mire lenne jó, de úgy gondoltam, hogy ez akkor is hasznos.

8 hónap múlva felmondtam.

Munkahely és lényeges tartalékok híján, felhívtam az első embert, aki eszembe jutott, hogy ha tudna valami munkát, akkor kérem, szóljon. Majd elejtettem egy mondatot, hogy egyszer majd úgyis lesz egy saját utazási irodám. 3 hét múlva felhívtak, hogy szeretnének befektetni, és mit szólnék egy közös céghez? Így, a felmondásom után másfél hónappal egy utazási iroda egyik tulajdonosa és vezetőjeként ébredtem fel.

Azért jutott ez eszembe, mert sok mindenkivel beszélgetek, akik olyan helyen dolgoznak, amit valamiért nem szeretnek. Évek óta látnak el nagy felelősséggel járó munkaköröket, közülük többen vezetők, középvezetők, csoportvezetők. Hallom, hogy új tulajdonos lett a cégüknél, és megváltozott a stratégia, meg az értékrend. Hallom, hogy leépítés van a cégnél, nemzetközi szinten is, és iszonyú a káosz. Hallom, hogy visszaél a cég a dolgozók lojalitásával, és kiszolgáltatottságával.

Amit nem hallok viszont az az, hogy amikor minden nagyon klassz volt, akkor hány másik állást pályáztak meg.

Nem hallom azt, hogy hány cégen, szakmán kívüli emberrel ebédelnek együtt, vagy kávéznak egyet.

Nem hallom azt sem, hogy abban kérnének segítséget, hogy kiderítsék mik az erősségeik, a legfontosabb készségeik, amiket egyrészt máshol tudnának kamatoztatni, és amelyekre alapozva lehetne tanulni valami mást, valami újat.

2001 szeptemberében megváltozott a világ. Napok alatt mentek csődbe olyan világcégek, mint például a Swissair, a világ egyik vezető légitársasága. Aztán 2008-ban még rosszabb lett a helyzet. Azóta egy hurrikán sebességével változik az üzleti környezet és a munkaerő piac körülöttünk. Egész mást jelent ma már az, amit ezek előtt biztonságnak hívtunk.

Egy ügyfelem azt mondta, hogy a biztos állás ma már csak illúzió.

Amikor már nem szereted azt, amit csinálsz, és esetleg már Te is bekerültél a leépítésbe, vagy már a kiégés jelei mutatkoznak rajtad, akkor nehezebb lelkesen, önbizalommal telve járni az állásinterjúkra. Akkor már sokkal nehezebb elgondolkodni egy vállalkozásindításon, vagy társakat találni egy közös ötlethez.

Amikor a félelem, az elkeseredettség és a pesszimizmus a legelső, amit észrevesznek rajtad, akár mondod, akár nem, akkor nehéz olyan helyzetbe kerülni, ahol válogathatsz.

Ezért jó, ha Te is felkészülsz a hurrikánra, akkor, amikor még süt a nap.

Mert a hurrikán nem attól jön, hogy felkészültél-e, vagy sem, de ha felkészülsz, akkor sokkal könnyebb átvészelni.

Nem kell ma felmondanod, vagy olyan döntést hoznod, amire nem készültél fel rendesen. De, akárhol is tartasz ma, abból nem lehet baj, ha:

  • csak úgy leülsz időnként beszélgetni olyanokkal, akik olyan munkát végeznek, amit Te is szívesen csinálnál;
  • elkezdesz új emberekkel ismerkedni, akik nem a kollégáid és nem a családod;
  • kideríted, hogy mik a legfontosabb készségeid, erősségeid;
  • tanulsz valami újat, amit izgalmasnak találsz;
  • elmész önkéntesnek egy olyan szervezethez, aminek az értékrendje közel áll a Tiédhez;
  • esetleg megpályázol egy-két olyan állást, ami érdekel, tudva, hogy nem kényszer alatt kell eldöntened, hogy váltasz-e vagy sem;
  • kérsz objektív segítséget abban, hogy kész terved legyen arra, hogy merre indulj el.

 

Szóval Te hogy készülsz fel a hurrikánra? Mi az, amit szívesen betennél a túlélő készletedbe?

FONTOS! Ha érdekel, hogy hogyan tud Neked a coaching segíteni egy boldogabb karrier kialakításában, akkor minden elközelezettség nélkül kipróbálhatod. Jelentkezni  ITT tudsz rá.

Ha tetszett ez az írás is, akkor kérlek, oszd meg másokkal, hátha másoknak is hasznosak ezek a gondolatok!

Facebook oldal: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ha feliratkozol a hírlevélre, akkor le tudod tölteni Álommunka Projekt útmutatót: www.kalangu.net.
Kérdéseket itt tudsz feltenni: evat@kalangu.net.

Szép napokat!

Éva