Bemutatom Neked James the Doorman-t. Ő az, aki olyan szögben képes az ajtót kitámasztani, ahogy éppen akarjuk.

Jamesnek súlya van.

James akkor vált fontos szimbólummá az életemben, amikor vezetőként és cégtulajdonosként meg kellett tanulnom, hogy hol és hogyan húzzak határokat, és hogy figyeljek oda jobban a saját és a cégem érdekeire, ha azt akarom, hogy eredményesebbek legyünk. Volt mit tanulnom.

Eszembe jutott az is, amikor 2 éve búvárkodni voltam egy 20 fős csapattal. Az egyik merülés katasztrofális volt. Mint később kiderült, a zátony rossz oldalán dobott ki minket a hajó. Így ahelyett, hogy az áramlás vitt volna el bennünket A-ból B-be, szokatlanul erős áramlattal szemben kellett úsznunk a 8 méteres mélységben, hogy beérjünk a zátony védelmébe. Közben pedig észrevétlenül sodort minket az áramlás a nyílt tenger felé.

Kb. 20 percig küzdöttem, mely idő alatt nagyjából 10 métert sikerült megtennem, és hátra volt még legalább 20 méter. A levegőm fele elfogyott, a légzésem és a szívverésem is túl szapora volt, és nagyon elfáradtam. Tudtam, hogy ilyen erőteljes úszásban túl gyorsan fogy a levegőm, és hogy nem fogok tudni beérni a zátony védelmébe azzal, ami még megmaradt. Úgyhogy ciki nem ciki, intettem a társamnak, hogy felmegyek a felszínre. Ő, aki naponta merül, mert a hajón dolgozik, mutogatott, hogy folytassam a merülést, de nemet mondtam.

Visszaértem a hajóra, fáradtan, de nem volt különösebb bajom. Aztán szépen sorban jöttek többen a csapatból, akik az erős áramlás ellenére végigcsinálták a merülést. Volt, akinek 2 órán keresztül oxigént kellett lélegeznie, mert túl messze vitte az áramlás a társát, közben neki elfogyott a levegője, és ezért túl gyorsan ment fel a felszínre. Volt, aki más levegőjét használta el, és volt, akinek a nagy kapkodásban leverték a maszkját. Nálam képzettebb és gyakrabban merülő búvárok sérültek le aznap.

A búvártanfolyamon már a legelején megtanítják, hogy mindig a saját biztonságod az első. Jó, ha tudod, hogy kivel merülsz, hogy ellenőrizd a saját, és a társad felszerelését, hogy ne menj merülni, ha fáradt vagy, vagy másnapos, és akkor se, ha a társad az. A merülés paramétereit mindig a tapasztalatlanabb búvár tudása határozza meg, és az is szabály, ha az egyik be akarja fejezni a merülést, akkor azt a másiknak tiszteletben kell tartania.

Az egyik legkeményebb szabály pedig az, hogy másik búvárt csak akkor indulj el menteni vészhelyzetben, ha az akkori helyzetnél jobb helyzetbe tudod hozni, és biztos vagy abban, hogy Te magad nem kerülsz veszélybe.

Egy búvár elvesztése még mindig jobb, mint kettőé.

Eric Schinazi az egyik ismert búvár szakorvos azt mondja, hogy nem az a jó búvár, akinek a legmenőbb felszerelése van, vagy az, aki a legmélyebbre tud merülni. Hanem az, aki képes felnőtt döntést hozni arról, hogy mikor nem megy merülni.

A búvárkodásban kötelező a saját érdekeidet képviselned, és kötelező legelőször magadra vigyáznod.

Mert ha nem ezt teszed, akkor meg is halhatsz. Sőt, másokat is veszélybe sodorhatsz.

A mindennapokban viszont sokszor mondunk igent olyanra, amit nem előnyös számunkra, vagy amit nem igazán akarunk. De legalább nem halunk bele.

  • Csak felvesszük a cégünkbe a társak által kijelölt könyvelőt, hisz, ha ők adják a pénzt a vállalkozáshoz, akkor nekik van joguk eldönteni, hogy ki könyveljen. Pedig mi vezetjük a céget, és miénk minden felelősség, mégis belemegyünk, mert attól félünk, hogy soha többet nem lesz ilyen lehetőségünk. Aztán a könyvelőről kiderül, hogy nem ért ahhoz a speciális könyveléshez, amire a cégnek szüksége van, és több százezer forintnyi bírságot halmoz fel. Amit aztán a cég fizet ki. Pedig egy induló cégnek nincs fölöslegesen kidobható pénze.
  • Vagy egy alakuló vállalkozásnál olyat várnak el tőlünk a társak, ami nekünk ugyan nem fér bele, de legyintünk, mert olyan jó, hogy van kivel dolgozni. Aztán szépen lassan azt vesszük észre, hogy már semmi sem úgy megy a vállalkozásban, ahogy mi szerettük volna. Nem olyan az értékrend, nem olyan az üzleti terv és nem olyan a termék, mint amiről szó volt, és amihez szívesen adjuk a nevünket.
  • Vagy ismert rendezvényszervezőként olcsón dolgozunk, azoknak az ügyfeleknek, akik életük legfontosabb napjának megszervezésével bíznak meg, és elvárják, hogy hónapokon keresztül napi 24 órában legyünk készenlétben. De nem merünk magasabb árat kérni, mert félünk, hogy akkor majd nem fizetik meg, vagy majd kevesebb ügyfelünk lesz. Közben az az ár, amit kérünk, nem fedezi a havi költségeinket. Úgyhogy ahelyett, hogy az ügyféllel foglalkoznánk, folyamatosan aggódunk, hogy miből fizetjük ki a lakbért.
  • És van olyan is, amikor beosztottként egyszer csak két másik ember munkáját csináljuk, és megutáljuk azt, amiért addig lelkesedtünk. Aztán már azért leszünk nehéz helyzetben, mert sokat hibázunk, és egyre fáradtabbak vagyunk.


Mert ha a saját érdekeinket képviseljük, és nemet mondunk, vagy magasabb árat kérünk, akkor mi önzők, egoisták, becsvágyók, esetleg gyávák és pénzéhesek vagyunk.

Ugye?

A coaching ülésekben sokat dolgozunk ezzel a témával. A téma neve az önérvényesítés, a nemet mondás, a határhúzás.

James the Doorman erre annyit mondana:

  • ha mindig igent mondasz másoknak, akkor mire mondasz nemet? Talán saját magadra, vagy azokra a célokra, amelyek Neked fontosak? Pedig ha másnak mondanál nemet, akkor lehet, hogy megharagszik, és valóban nem nyitja Rád az ajtót többet, de akkor marad időd azokra, akik nem várják el, hogy Bólogató János legyél. Lesz időd azokra, akiknek arra a tudásra és tapasztalatra van szükségük, ami valóban a Tiéd.
  • Ha úgy lépsz be egy vállalkozásba, hogy a társaid pontosan tudják, hogy milyen értéket, tudást tudsz beleadni a közösbe, akkor úgy senkit nem ér majd meglepetés. Erre lehet stratégiát, üzleti tervet építeni. Végül is egy vállalkozást nem három hónapra tervez az ember.
  • Ha olyan árat kérsz, amivel Te magad is elégedett vagy, és ami lehetővé teszi, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél, akkor nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszel, és sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást tudsz nyújtani az ügyfeleidnek. Lesz pénzed fejleszteni magad, vagy befektetni a vállalkozásodba, hogy még jobb színvonalon tudj szolgáltatni. Magasabb színvonal, boldogabb ügyfél, nem?
  • Érdemes az elején tisztázni a határokat, hogy később legyen mihez viszonyítani. Nem biztos, hogy a főnök tudja, hogy mennyire vagy túlterhelt, csak azt veszi észre, hogy egyre többet hibázol. Ha beszélsz vele, és tisztában van azzal, hogy mekkora érték a munkád, akkor együtt tudtok jó megoldást találni. Ha számára nem érték, amit napi 14 órában nyújtasz, akkor viszont miért is dolgozol ott? Miért nem keresel olyat, ahol esetleg ugyanúgy nem értékelnek, de elég „csak” 8 órát dolgoznod. És így lesz időd és energiád, hogy átgondold, mi az, amit szívesen csinálnál, és kik azok, akikkel szívesen dolgoznál.


Ha vigyázol magadra, és megtanulod képviselni a saját érdekeidet (is), illetve megtanulsz egészséges határokat húzni abban, hogy mire mondasz igent és mire nemet, akkor a környezeted egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb és hatékonyabb emberrel fog találkozni nap, mint nap.

Akkor ez most mitől önzés?

Te milyen helyzetekben érzed azt, hogy nem tudod a saját érdekeidet képviselni? Írd meg bátran.

Nagyon köszönöm, hogy ezt a bejegyzést is elolvastad, és ha tetszett, akkor kérlek, oszd meg másokkal.

Megosztani itt tudod: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ahonnan letölthető az Álommunka Projekt útmutató: www.kalangu.net.
Kérdéseket itt tudsz feltenni: evat@kalangu.net.

Szép napokat!

Éva