Skip to content

TE ÉPPEN MIT HALOGATSZ?

Egy év múlva ilyenkor, azt fogod kívánni, hogy bárcsak elkezdted volna ma.

Karen Lamb

Amikor kiköltöztem Barcelonába, naponta volt 50 ötletem azzal kapcsolatban, hogy mit fogok csinálni, amikor elkezdek dolgozni. Rengeteg ötlet, amit azonnal meg akartam csinálni, aztán másnapra egyikhez sem volt kedvem.

Pedig még volt olyan is, és meg is vettem hozzá egy weboldal domaint, hogy majd csinálok egy oldalt, amin olyan barcelonai programokat kínálok, amit csak helyiek ismernek.

Telt, múlt az idő, és nem tudtam megírni a weboldal tartalmát. Pedig a fejemben minden megvolt. De csak halogattam és halogattam. Egészen addig a napig, amíg el nem döntöttem, hogy coach leszek és be nem fizettem egy képzésre. A képzés még véget sem ért, és már megvolt ennek az oldalnak a domain neve is, és két hónap alatt kész lett az oldalam. Szöveggel, képekkel, mindennel.

Ugye milyen érdekes?

Gyakran halogatunk valamit, amit elvileg nagyon szeretnénk, de aztán mégsem csináljuk meg. Vagy elkezdjük és nem csináljuk végig.

Rengeteg elmélet van arról, hogy miért halogatunk. Többek között ilyen okai lehetnek:

    1. Utáljuk azt, amit meg kellene csinálni, mert unalmas.
    2. Nem elég fontos, vagy nem elég érdekes a cél.
    3. Nincs hozzá energiánk vagy motivációnk.
    4. A kudarctól való félelem, hogy mi lesz, ha nem sül el jól, és beletettünk egy csomó energiát.
    5. A tökéletességre való törekvés – ha nem lesz tökéletes (bármit jelentsen is az), akkor nem vállalható.
    6. Ha nem elég világos vagy konkrét a feladat.

 

Ha visszagondolok arra, hogy én miért nem csináltam meg azt a Barcelonás weboldalt, akkor így utólag azt gondolom, hogy azért nem, mert nagyon hasonlított volna arra a munkára, amit pár hónappal korábban otthagytam. Pedig minden ismerősöm, barátom sürgetett, hogy csináljam, mert az milyen jó lesz nekem.

De nekem mégsem ment. Ki voltam égve, fáradt voltam, és túl nagy energia lett volna ugyanazt csinálni teljes munkaidőben, amit korábban csináltam. Még úgy is, hogy Barcelonában voltam. 😊

A napokban is beszélgettem több mindenkivel, akik arról panaszkodtak, hogy valamit kitűztek célul, de mégsem haladnak vele, pedig milyen jó lenne. Nekem is van/volt olyan tervem, amit évek óta halogatok.

Úgyhogy nekik/Nektek írom azt, hogy nézzétek meg a tennivaló listátokat. Ha van rajta olyan, amit halogattok, de muszáj megcsinálni, mint például egy adóbevallás, vagy az autó szervízelése, akkor azt meg kell csinálni.

De ha van egy cél, amit már egy ideje kitűztél, és mégsem csinálod, pedig azt gondolod, hogy fontos lenne, akkor nézd meg, hogy mi lehet az igazi oka.

Például miért nem váltasz munkahelyet, pedig már egy ideje utálod, vagy miért nem indítasz el egy vállalkozást?

Gondold át a fenti szempontok szerint, és valószínűleg rájössz magadtól is a halogatás okára. Ha nem, akkor talán könnyebb, ha felteszel magadnak néhány kérdést, amelyekkel a fenti pontokat tudjátok tisztázni:   

  1. Milyen következményei lesznek, ha nem csinálod meg?
  2. Miért választottad pont ezt? Ez a saját célod, vagy valaki másé? Mi a miérted? Elég vonzó ez a miért ahhoz, hogy belevágj?
  3. Mire lenne igazán szükséged, ahhoz, hogy megcsináld? Mi a szándékod, milyen hosszú távú célt szolgál ez a cél?
  4. Mi a legrosszabb, ami történhet, ha nem sikerül? Mit vesztesz vele? Volt már olyan az életedben, amitől féltél és mégis megtetted? Azt hogy csináltad?
  5. Mi a fontosabb? Hogy tökéletes legyen, vagy hogy kész legyen? Melyik verzió visz közelebb a célodhoz?
  6. Hogyan lehetne világosabb? Milyen információ hiányzik ahhoz, hogy meg tudd csinálni?

És van még egy kérdés, ami talán segít abban, hogy lépj:

Mit fogsz megbánni egy év múlva ilyenkor, ha most nem lépsz?

Sokszor azonnali nyereséget akarunk, azonnal jól akarjuk magunkat érezni, és nem számolunk azzal, hogy ennek hosszú távon milyen ára van.

Például, ha valaki szeretne lefogyni, az azzal jár, hogy el kell mennie mozogni rendszeresen. Pedig mennyivel jobb lenne a kanapén ülni, és közben csokit falni? Ugye? Mégis, az jár sikerrel, aki mondjuk hetente háromszor elmegy futni, ami fájdalmas, nehéz, eleinte utálatos, de mégis hosszútávon meg lesz a megérdemelt eredmény.  

Ha a fenti kérdéseket megválaszolod, akkor az a tippem, hogy tisztábban fogsz látni azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit törölhetsz a listádról, és mi az, amit viszont meg fogsz csinálni. És tegyél mindegyik mellé határidőt.

Ha mégsem lett tisztább a kép, akkor olvass tovább. 😊

Én abban hiszek, hogy a coaching rengeteget tud segíteni abban, hogy egyrészt igazán motiváló célokat tudjunk kitűzni és abban, hogy ezeket meg is tudjuk valósítani.

Ezért sokféle módon próbálom népszerűsíteni ezt a remek eszközt, akkor is, ha nem mindig kapok rá azonnali, pozitív reakciót. De nem adom fel. 😊

Sokszor akkor érünk el eredményt, ha van mellettünk egy támogató csapat, vagy egy elfogulatlan ember, aki profi módon segít. Van néhány olyan programom, amit mások már kipróbáltak és nekik bejött. 😊 Várlak Téged is szeretettel:

  • Nincsenek gyors megoldások évek óta fennálló kihívásokra, de ha nem kezdesz velük semmit, akkor valószínűleg nem is fog megváltozni. Erre raktunk össze egy kolléganőmmel egy esti programot, ahol kérhetsz és kaphatsz segítséget abban, hogy az első lépést megtedd. Tervezgetés helyett LÉPJ!  – 2018. március 20. /18-21 óra között.

 

  • Ha szeretnéd megtudni, hogy mik a legfontosabb erősségeid, és hogy használd ezeket a munkádban, vállalkozásodban, hogy könnyebben érj el eredményt, ha már nem akarod a gyengeségeidet fejleszteni, ha nem akarsz fölösleges köröket futni a munkádban, akkor várlak a már korábban sokak által szeretett és hasznosnak talált workshopomon: Munka, amiben a legjobb lehetsz – egésznapos workshop   – 2018. április 7.

Minden lehetőséged meg van arra, hogy eljuss oda, ahova szeretnél, de helyetted nem tud lépni senki. Tudatosítsd, hogy mi a szándékod, mire vágysz igazán és kezdd el csinálni, akkor is, ha még nem vagy biztos minden lépésben. Közben tudod alakítani, ha nem pont az lett, amire gondoltál. Közben pedig gyűjtesz egy csomó tapasztalatot.  

Ha kérdésed van, tedd fel bátran, ígérem válaszolok. 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Megszakítás