Skip to content

1993-ban kezdtem el búvárkodni, Törökországban. Az első oktatóm egy török búvár volt, akinek köszönhetően pillanatok alatt egy gyorstalpaló tanfolyamon, majd 18 méter mélyen találtam magam. Az első nyíltvízi merülésem után már nem volt visszaút: egy héten keresztül mindennap kimentem velük a hajóval.

Egyik este a búvárcsapat közös vacsorájánál megjegyeztem valakinek, hogy alig látok, annyira fáj a fejem. Pedig nekem soha nem szokott.

Az oktató srác pont mellettem ült, és megkérdezte: „Visszatartottad a lélegzetedet a merülés alatt, ugye?”

Vörös arccal válaszoltam, hogy igen.

„Le akartál engem győzni, ugye?” – kérdezte.

Egy palackban 200 bar levegő van, ez az oktató egy 40-50 perces merülésből mindig 120 barral jött vissza.

Én pedig 50-el.

Ezért megpróbáltam kevesebb levegőt használni, hátha akkor majd nekem is tovább tart a levegőm. Ilyet viszont nagyon veszélyes víz alatt csinálni, mert teljesen másképp működik a nyomás hatására a szervezetünk, mint a felszínen (ezzel most nem akarok senkit untatni), és ennek köszönhetően fájdult meg a fejem. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna és jó nagy butaságot csináltam azért, hogy egy értelmetlen „versenybe” belemenjek.

Szégyenkezve bevallottam, hogy igen.

Rám nézett, és ennyit mondott:

„Éva, szeretném, ha megjegyeznél valamit. A nap süt, az ég kék, engem pedig nem tudsz legyőzni.”

Ennyi.

És tényleg nem. Legalábbis én biztosan nem. Hogy miért?

Hát nézzük sorra.

  • Neki volt 3000 óra merülése (igen, háromezer), nekem pedig 10.
  • Ő már 10-15 éve mindennap merült, én pedig akkor először.
  • Korábban katonai búvár volt, ahol nagyon komoly tapasztalatot szerzett abban, hogy hogyan kell a legnagyobb biztonságban, de a legkisebb levegőhasználattal merülni. Én nem voltam katonai búvár. Nem is leszek.
  • Nálam alacsonyabb és jó pár kilóval könnyebb alkat.
  • Edzettebb volt, hisz ő az év legalább 250 napján ezt csinálta, én pedig egy irodában ültem.
  • Neki a merülés már semmilyen stresszt nem jelentett, ezért soha nem kapkodta a levegőt, mint én a merülések elején.

Ki tudja még milyen okai voltak, hogy ő ennyivel kevesebb levegőt fogyasztott.

Még most is mosolygok ezen a régi, nagyon vicces történeten, és sokszor aszembe jut, amikor azt hallom az ügyfeleimtől, hogy:

  • lebeszélik őket az ismerőseik a karrierváltásról, mert nekik sem sikerült;
  • azt mondják a szüleik, hogy maradjak csak meg a biztos állásban, hisz ők is kibírtak ugyanazon a munkahelyen 40 évet;
  • azt mondják a barátaik, hogy a mai helyzetben nagy butaság felmondani, mert ők sem találtak újat, amikor leépítés miatt elbocsátották őket;
  • azt mondják a kollégák, hogy maradjanak a helyükön, mert ők sem mernének váltani,
  • vagy azt látják másokon, hogy bezzeg nekik milyen könnyen megy minden, és mennyire sikeresek, ők maguk pedig milyen bénák, mert nem képesek ugyanerre.

Ismerős ugye?

Sokszor hallom az ügyfeleimtől azt, ahogy összehasonlítják magukat másokkal.

Pedig ebben a minőségben teljesen fölösleges. Lehet, hogy egy-két tulajdonságban van hasonlóság köztük, de 100%-ban biztos nincs. A szüleink munka szempontjából aktív élete például egy másik évszázadban volt akkor, amikor a politikai, gazdasági rendszer, a technikai környezet és a munkakörnyezet is teljesen más volt. A barátaink, bár csak óvni akarnak, sem pont ugyanúgy működnek, mint mi. Nem tudhatjuk, hogy ők ugyanannyira voltak-e elkötelezettek, ugyanannyi erőfeszítést és időt fektettek-e be, ugyanazok a dolgok érdeklik-e őket, vagy pont ugyanaz-e az értékrendjük.

Nemrég kitöltöttem egy ismert tesztet, ahol az 5 legfontosabb erősségünket kapjuk meg eredményként. A teszteredményeket világszerte összehasonlítják egy többmilliós adatbázisban. Annak az esélye, hogy valakinek ugyanez az 5 erősség a legdominánsabb,  1 a 340.000-hez. Annak pedig, hogy ugyanilyen sorrendben vannak ezek az erősségek (tehát a legdominánsabb után a többi négy is ugyanilyen sorrendben jön), 1 a 34 millióhoz.

1 a 34 millióhoz.

Ez azt jelenti, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy akik a közvetlen környezetedben vannak, és akikkel összehasonlítod magad, hogy ők is ugyanazon erősségekkel bírnak, mint Te. Ha mégis így lenne, akkor is eléggé valószínűtlen, hogy az egyes erősségeiket ugyanolyan intenzitással használják. Szerinted valaki, akinek az első 5 mondjuk a kommunikáció, a felelősség, a befolyásolás, a maximalizálás és a céltudatosság, ugyanúgy reagál helyzetekre és hoz döntéseket, mint akinek az empátia, a fókusz, a tanulás, a stratégia és az önfegyelem a legfőbb erőssége?

Érted?

Ha pedig megtalálnád azt az embert, akinek ugyanazok a legfőbb erősségei, mint Neked, akkor is érdemes körültekintőnek lenned, hogy hogyan hasonlítanod össze magad.

Azt a jelenséget, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, a szociálpszichológia a társas összehasonlítás elméleteként ismeri, mely Leon Festinger amerikai szociálpszichológus nevéhez fűződik. Az elmélet azt vizsgálja, hogy az emberek hogyan értékelik saját érzelmeiket a másokkal való kapcsolataik függvényében, és hogy a csoport hogyan gyakorol hatást az egyénre. Azért mérjük teljesítményünket, külsőnket, személyiségünket a többi emberhez, hogy képet kapjunk saját magunkról, és el tudjuk magunkat helyezni a világban.

A társas összehasonlításnak jelentős szerepe van többek között az egészséges énkép és önértékelés, a versenyszellem, a motiváció kialakulásában, azonban az eltorzult vagy elfogult összehasonlításnak komoly negatív hatásai lehetnek. Amikor nem a hozzánk hasonló teljesítménnyel hasonlítjuk össze a sajátunkat, vagy alacsony önértékelésből tesszük ezt, akkor annak az alábbi következményei is lehetnek:

  1. ÁRTHATSZ SAJÁT ÖNBECSÜLÉSEDNEK, ÉNKÉPEDNEK

 

Mark Twain szerint az „összehasonlítás az öröm halála”. Kutatások támasztják alá, hogy a másokkal való összehasonlítás eredményezhet irigységet, alacsony önbizalmat, depressziót, és a másokba vetett bizalom képességének elvesztését is.

A lefelé irányuló összehasonlításban, vagyis amikor nálunk rosszabb sorsú emberekkel hasonlítjuk össze magunkat, akkor az az önelfogadásunkra pozitív hatással lehet, de ennek is ára van. Ennél az összehasonlításnál olyan, mintha mások nehéz sorsának kellene örülnünk ahhoz, hogy saját magunkkal elégedettebbek legyünk. Ez vezethet rosszízű versengéshez az együttműködés helyett, és féltékenységhez a kapcsolat elmélyítése helyett.

Ha viszont felfelé irányul az összehasonlításod, vagyis ha Nálad látszólag jobb helyzetben levő, vagy szebbnek vélt emberrel hasonlítod össze magad, akkor lehetséges, hogy oly módon leértékeled magad, amivel veszélyes vizekre evezel.

2. AZ, AMIT ÖSSZEHASONLÍTASZ, PONTATLAN INFORMÁCIÓKON ALAPUL

Lássuk be, hogy amit az emberek kifelé mutatnak, nem feltétlenül tükrözi a teljes valóságot és sokszor erősen cenzúrázott. Tavaly például sokkolta a világot Robin Williams öngyilkossága, pedig hányan gondolhatták, hogy bezzeg neki milyen könnyű, és az ő sikerei és ismertsége egyenértékű a jó és boldog élettel. Sajnos kiderült, hogy a valóság teljesen más volt.

Az általad irigyelt, sikeresnek látszó üzletemberről sem látod, hogy vajon vannak-e álmatlan éjszakái azzal kapcsolatban, hogy éppen hogy teljesít a cége? Annyit látsz rajta, hogy nagy autója van, szép háza, és egy évben négyszer megy el nyaralni. De nem látod, amikor túlórázik, vagy éppen mélyponton van és fel akarja adni az egészet. Nem tudhatod azt sem, hogy azok a barátaid, akik le akarnak beszélni a változtatásról, pont ugyanannyi időt, energiát és pénzt fektettek-e be a változásba, mint Te. Nem tudhatod, hogy ők mennyire voltak az elején tisztában azzal, hogy mit akarnak, és miben tehetségesek.

Az emberek általában eltitkolják a negatív érzéseiket, és sokkal szívesebben beszélnek a pozitív érzéseikről. Úgyhogy amikor éppen azt veszed észre, hogy már megint összehasonlítod magad egy másik emberrel, és ettől kevesebbnek, értéktelenebbnek érzed magad, akkor gondold végig, hogy vajon minden információd és adatod meg van-e ahhoz, hogy összevesd kettőtök teljesítményét.

Steven Furtick szerint, „Az önértékeléssel való küszködésünk legnagyobb oka az, hogy saját, színfalak mögötti életünket hasonlítjuk össze mások filmvászonra vetített, csillogó jeleneteivel.”

3. NEM FELTÉTLENÜL SEGÍT CÉLJAID ELÉRÉSÉBEN

Azon pörögni, hogy valaki szebb, több barátja van, vagy sikeresebb, mint Te, időigényes és nem igazán hatékony. Ha folyamatosan alábecsüljük magunkat, akkor elvész a motivációnk és ez eltérít a saját céljainktól. Ahhoz, hogy olyan életet élj, ami számodra örömteli és teljes, érdemesebb abba fektetni az idődet és energiádat, hogy a saját erősségeidet megtaláld és használd céljaid eléréséhez.

Amikor a coaching ülésen azt tapasztalom, hogy fantasztikusan tehetséges, értékes emberek ilyen eltorzított összehasonlítgatással rombolják saját önbecsüléseket, akkor az alábbi vagy hasonló kérdéséket teszem fel:

  • Neked mi mindenben lenne okleveled, bár lehet, hogy ezekért jellemzően nem adnak?
  • mire vagy a legbüszkébb az életedben?
  • milyen embereket szeretnél magad körül?
  • milyen értékek fontosak Neked?
  • mit szoktak Neked legtöbbször megköszönni az emberek?
  • mit fogsz megbánni 3-5 év múlva, ha most nem teszed meg?
  • mi jusson eszükbe Rólad azoknak, akik fontosak Neked?
  • mit jelent Neked a siker?
  • milyen tapasztalataid és erőforrásaid vannak már meg ahhoz, hogy elindulj a saját sikered felé?
  • mit tennél, ha nem félnél?
  • a bejegyzés elolvasása után mi lesz az első dolog, amit másképp fogsz csinálni, mint eddig?

Remélem, hogy valami szépet, elismerőt fogsz magadnak mondani. Mondjuk olyat, hogy:

„Az én legnagyobb értékem az, hogy……”

Köszönöm, hogy ezt a bejegyzést is elolvastad, és ha tetszett, akkor kérlek, oszd meg másokkal.

Megosztani itt tudod: https://www.facebook.com/KalanguCoaching.
Ha még nem töltötted le az Álommunka Projekt útmutatót, akkor itt megteheted: www.kalangu.net.
Kérdéseket itt tudsz feltenni: evat@kalangu.net.

Szép napokat!

Éva

Felhasznált források:

–         Festinger, L. (1954). A theory of social comparison processes. Human relations, 7(2), 117-140
–         Daniela Tempesta, LCSW – Why You Should Stop Comparing Yourself to Others, Huffingtonpost 12.17.2013.
–         Thwaites, R.; Dagnan, D. (2004). „Moderating variables in the relationship between social comparison and depression: An evolutionary perspective”. Psychology and Psychotherapy (Theo, Res, Pra) 77: 309–323.
–         Thorton, D.; Arrowood, A. J. (1966). „Self-evaluation, self-enhancement, and the locus of social comparison.”. Journal of Experimental Social Psychology 2: 591–605

 

Megszakítás