Skip to content

ENGEDÉLY A TÚLÉLÉSRE

A tavaszi határlezárások után a világ több országa is, ahol a nemzetközi turizmusnak jelentős szerepe van az éves GDP-ben, június végére úgy döntött, hogy megnyitja határait az odalátogatók előtt.

Így tett többek között az osztrák, a német, az olasz, a spanyol, a mexikói és a török kormány is. Ezzel a döntéssel engedélyt kaptak ezek a régiók arra, hogy túléljenek.

Tovább olvasom »

EZ IS EGY SZÉP AJÁNDÉK

Pont így voltak nekem is klassz terveim erre az évre. 😊

De sajnos vannak azok a történések, amik felülírnak minden létező tervet, amik általában valamilyen durva krízishelyzet formájában omlanak ránk. Ezek többnyire védhetetlen és tervezhetetlen helyzetek.

Úgyhogy nekem is felülíródott minden másom, a munkám, a tervek, a minden. Több hónapig nem tudtam rendesen dolgozni, és amikor már ment, akkor is lassabban, nem abban a tempóban, ahogy szoktam. Az igazság az, hogy nagyon elfáradtam.

Tovább olvasom »
KalanguCoaching_BlogOldandNew

NINCS OLYAN, HOGY „NULLÁRÓL KEZDENI” (szerintem)

Egy társaságban pár hete az került szóba, hogy kik a menő emberek, és többen egyetértettek abban, hogy azok, akik képesek a nulláról újrakezdeni, felépíteni valamit egy bukás után.

Sokan meglepődtek, amikor én is elmondtam a véleményemet, hogy szerintem nincs olyan, hogy nulláról kezdeni.

Tovább olvasom »

MI KELL A CSÚCSTELJESÍTMÉNYHEZ?

Tudom, hogy mindannyian arra vágyunk amikor valami megoldhatatlannak tűnő helyzettel találjuk magunkat szembe, hogy valaki oldja meg helyettünk, de ha már nem oldja meg, legalább mondja meg mit tegyünk.

A coachoktól, tanácsadóktól pedig gyakran várják el azt, hogy adjanak egy csodapirulát, ami azonnal megold mindent.

Tovább olvasom »

PÁNIKZÓNA VAGY VIRÁGBA BORULÁS – MELYIKET VÁLASZTOD?

Amikor 1857. március 8.-án textilipari nődolgozók vonultak New York utcáira tüntetni az emberibb munkafeltételekért, és a magasabb fizetésért, még biztos nem gondolták, hogy mekkora lavinát és változást indítanak el világszerte a nők szavazati jogával, egyenjogúságával kapcsolatban. Ez a tüntetés volt az első jelentősebb lépés ahhoz, hogy csupán pár évtizeddel később több országban is jelentősen megváltoztak a nőknek addig szánt szerepek és jogok.

Erről írtam már korábban, és arról is, hogy ezen a héten nekem mindig eszembe jut az életemben egy olyan sokkoló esemény is, ami egyike azoknak, amire nem lehet felkészülni.

Tovább olvasom »

TE MAGAD VAGY AZ AJÁNDÉK

TE MAGAD VAGY AZ AJÁNDÉK Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem

Tovább olvasom »

TE ÉSZREVESZED A LEHETŐSÉGEIDET?

TE ÉSZREVESZED A LEHETŐSÉGEIDET? A múlt, akár a jövő, bizonytalan és csupán a lehetőségek spektrumaként létezik. Stephen Hawking Azt hiszem 2006-ban volt az, hogy végigfutottam a legújabb emaileket, és töröltem automatikusan mindent, ami spamnek látszott.

Tovább olvasom »
Megszakítás