KRÍZIS VAGY LEHETŐSÉG? Gondolatok karantén idején
Szia és hogy vagy? Komolyan kérdezem.
A mostani helyzet erőt próbáló sokak számára. Többen vesztették már el a következő hónapokra tervezett bevételi forrásukat…
Szia és hogy vagy? Komolyan kérdezem.
A mostani helyzet erőt próbáló sokak számára. Többen vesztették már el a következő hónapokra tervezett bevételi forrásukat…
Amikor 1857. március 8.-án textilipari nődolgozók vonultak New York utcáira tüntetni az emberibb munkafeltételekért, és a magasabb fizetésért, még biztos nem gondolták, hogy mekkora lavinát és változást indítanak el világszerte a nők szavazati jogával, egyenjogúságával kapcsolatban. Ez a tüntetés volt az első jelentősebb lépés ahhoz, hogy csupán pár évtizeddel később több országban is jelentősen megváltoztak a nőknek addig szánt szerepek és jogok.
Erről írtam már korábban, és arról is, hogy ezen a héten nekem mindig eszembe jut az életemben egy olyan sokkoló esemény is, ami egyike azoknak, amire nem lehet felkészülni.
A lehetőség 20 árnyalata – kor- és helyfüggetlenül Ahelyett, hogy arról ábrándoznánk, mikor mehetünk megint szabadságra, talán érdemesebb volna olyan életet kialakítani, amiből nem akarunk megszökni. Seth Godin Augusztus közepén önkéntes coach voltam a FreedomX… Read More »A LEHETŐSÉG 20 ÁRNYALATA – KOR- ÉS HELYFÜGGETLENÜL
Unalmas munka helyett izgalmas, szívből jövő vállalkozás – 10 óra alatt??? Mindaddig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem valósítják. NELSON MANDELA Szeretem, ha tudok arról, hogy mi történik az ügyfeleimmel azután is, hogy lezártuk a coaching… Read More »UNALMAS, FRUSZTRÁLÓ MUNKA HELYETT IZGALMAS, SZÍVBŐL JÖVŐ VÁLLALKOZÁS – 10 ÓRA ALATT???
Hol van a szenvedélyed? Az élet értelme, hogy megtaláld, milyen képességgel ajándékozott meg a sors. Az élet célja pedig, hogy ezt tovább add másoknak. Pablo Picasso Pár napja beszélgettem Skypeon egy kedves londoni barátommal, akivel… Read More »HOL VAN A SZENVEDÉLYED?
TE ÉPPEN MIT HALOGATSZ? Egy év múlva ilyenkor, azt fogod kívánni, hogy bárcsak elkezdted volna ma. Karen Lamb Amikor kiköltöztem Barcelonába, naponta volt 50 ötletem azzal kapcsolatban, hogy mit fogok csinálni, amikor elkezdek dolgozni. Rengeteg… Read More »TE ÉPPEN MIT HALOGATSZ?
EGY DOLOG, AMI BIZTOSAN KÖZELEBB VISZ A CÉLJAIDHOZ Azt a távolságot, ami a valóság és az álmaid között van, úgy hívják, hogy cselekvés. Valamelyik délután gond lett a laptopommal, úgyhogy azonnal vettem a telefont, felhívtam… Read More »EGY DOLOG, AMI BIZTOSAN KÖZELEBB VISZ A CÉLJAIDHOZ
Most nyáron, minden merülés után előre mentem a hajó orrába, és ott maradtam, amíg átálltunk a következő merülőhelyre, vagy amíg vártuk, hogy mindenki visszaérjen a hajóra. Azt éreztem, hogy a világ legjobb helyén vagyok, körülöttem… Read More »A CSEND HANGJAI
Úristen, máris május van? Őrület, ahogy rohan az idő, ugye? Még csak most kezdődött el az év, és még csak pár hónapja döntöttük el, hogy idén márpedig máshogy lesz. Terveztünk és fogadalmakat tettünk. Ahogy tesszük… Read More »OTT TARTASZ MÁR, AHOL SZERETNÉL?
Az megvan ugye mindenkinek, hogy az idei Oscar átadásban nem az lett a legnagyobb hír, hogy melyik filmek és színészek nyerték meg ezt a hatalmas elismeréssel járó szobrocskát, hanem az, hogy mekkora galibát követtek el… Read More »MIT TANULHATUNK AZ IDEI ELBALTÁZOTT OSCAR DÍJÁTADÓBÓL?