Skip to content

Nagyjából egy éve írtam egy bejegyzést, amiben azzal foglalkoztam, hogy mitől lesznek a legjobbak a legjobbak. https://www.kalangu.net/amitol-a-legjobbak-a-legjobbak

Ez a téma most ismét aktuálissá vált. Nem véletlenül.

Arról írtam akkor, hogy:

„Rákaptam a Gordon Ramsay műsorokra. Nem csak azért, mert finomakat főznek, hanem mert rengeteget lehet tanulni belőlük. Például, hogy hogy lehet kimondani egy véleményt, úgy hogy ne csak kemény, de inspiráló is legyen. Hogy mi a különbség szakember és vezető között, hogy mitől lesz valaki sikeres, hogy milyen kreatív és egyedi módjai vannak egy, az egyéni tehetségre épülő vállalkozás kialakításának, és hogy milyen remek üzleti modellek léteznek.

Egy hete ment le az egyik sorozat első része, amelyben amatőr kukták versenyeznek a Mesterszakács címért. Főzniük kell valamit, az előre megadott keretek szerint, úgy, hogy 60 perc elteltével valakinek az álma rögtön véget ér.

Az első utasítás az volt, hogy fordítsák meg az előttük fekvő vágódeszkát és abból fogják megtudni, hogy mi a feladat.

Hát, volt nagy meglepetés! A vágódeszka másik oldala egy tükör volt.

Az volt az utasítás, a versenyben maradás első feladataként, hogy olyan ételt készítsenek, amelybe beleadják SAJÁT MAGUKAT, és ami visszatükrözi az egyéniségüket.

Érted?

Az kap esélyt arra, hogy megnyerje a 250.000 dollárt és egy nagyon komoly szakmai címet, sőt vezesse Gordon Ramsay egyik éttermét, aki tisztában van saját magával, és meg is tudja mutatni, hogy ő kicsoda. Az általa készített ételben is.

Zseniális feladat. És hatalmas kihívás. „

Sokszor eszembe jut ez a műsor, leginkább az üzenete. Ha a világ egyik leghíresebb chefje és legsikeresebb üzletembere arra bíztat másokat, hogy a saját karakterüket tegyék bele a munkájukba, akkor minimum átgondolom, hogy vajon miért teszi?

Aztán ahogy a műsor halad előre, látszik ahogy lépésről lépésre egyre bátrabban főzik bele saját egyéniségüket, kulturális hátterüket és kreativitásukat a versenyzők. És a végén az nyer, aki képes volt legjobban megmutatni saját magát.

Mi lenne, ha mindenki a saját munkájában, tisztában lenne a saját erősségeivel?

A nemzetközi Gallup Intézet 2000 óta méri Amerikában, hogy a nagyobb szervezetek alkalmazottai mennyire elkötelezettek a munkájuk iránt. A 15 éves kutatás eredménye azt mutatja, hogy a dolgozók mindössze 32%-a elkötelezett az általa végzett munka iránt. Világviszonylatban ez a százalék azonban mindössze 13%!

Mekkora lehetőségtől esnek el azok a munkáltatók, akik nem foglalkoznak azzal, hogy a csapatot erősségeik alapján állítsák össze, vagy azzal, hogy a feladatokat nem úgy delegálják, hogy minden munkavállaló azzal foglalkozzon, amihez veleszületett tehetsége van.

És mekkora lehetőségről mondanak le azok a vállalkozók, akik nem az erősségeik mentén alakítják ki a vállalkozásuk üzleti modelljét, hanem esetleg lemásolják másokét.

Ha egy vezető nincs tisztában a saját erősségeivel, akkor beleragadhat abba az ördögi körbe, hogy sok időt és energiát elpazarol azzal, hogy gyengeségeket fejleszt, amivel nem biztos, hogy hosszú távon eredményt ér el.

A Galluphoz hasonlóan más nemzetközi kutató cégek is kimutatják, hogy azok a munkavállalók, illetve vezetők, akik be tudják azonosítani az erősségeiket, és tudatosan használják is őket, nem csak elkötelezettebbé válnak a munkájuk iránt, hanem hatékonyabbak is lesznek.  Ez azt jelenti, hogy:

  • jobban azonosulnak a munkájukkal,
  • nagyobb a teljesítőképességük egyénileg és csapatban is,
  • a munkájukat energiaforrásként élik meg,
  • háromszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet élnek.

 

Vannak ehhez kapcsolódó hivatalos mérések is, melyek közül az egyiket sok évvel ezelőtt, Donald O. Clifton, a pozitív pszichológia egyik jeles képviselője mért. Kb. 80.000 menedzser válaszain alapuló kutatást használt, hogy kiderítse, hogy a legsikeresebb emberek mitől lesznek sikeresek.

Az erősségeikre fókuszálnak, a gyengeségeiket pedig kordában tartják.

Több nemzetközi teszt mér erősségeket, és az egyik kimutatta, hogy annak az esélye, hogy két embernek ugyanaz az 5 legfontosabb erőssége legyen, 1 a 340.000-hez. Annak pedig, hogy ugyanilyen sorrendben vannak ezek az erősségek (tehát a legdominánsabb után a többi négy is ugyanilyen sorrendben jön), 1 a 34 millióhoz.

1 a 34 millióhoz. Elhiszed végre, hogy valami olyat tudsz, amit kevesen mások?

Dolgoztam egy vezetővel, aki unalmasnak találta a munkáját, és váltani szeretett volna. Kiderítettük, hogy az ő természetes erősségei között van a szervezőkészség, a fejlesztés, a felelősség. Számos sikere volt már olyan munkakörökben, ahol nagyobb vállalati osztályokat kellett átszervezni, hatékonyabbá tenni.  A jelen munkája is akkor könnyebb és élvezhetőbb, amikor ezeket az erősségeit tudja használni. A következő munkáját pedig kifejezetten ezek mentén fogja keresni.

Nem véletlen az sem, hogy én nagy élvezettel írom ezt a blogot, hogy már részt vettem egy Angliában kiadott könyv írásában társszerzőként, hogy sorra kapok felkéréseket, hogy cikkeket írjak, publikáljak, és hogy nagyon kedves visszajelzéseket kapok akkor, amikor egy csoport előtt beszélek. Pedig nem Magyarországon tanultam irodalmat, ami megalapozhatta volna a jó írói tudásomat, és ez miatt soha nem gondoltam arra, hogy értelme lenne írnom. Gyerekkoromban pedig végtelenül gátlásos és szégyellős voltam.

Mégis, a két legfontosabb erősségem a mások inspirálása, meggyőzése, és a kommunikáció. És mióta ezt egy teszt feketén-fehéren kimutatta, azóta dolgozom azon, hogy tudatosan használjam ezeket, sőt ezek köré építettem fel a vállalkozásom több részét. És roppantmód élvezem. Kicsit sem esik nehezemre.

Egy kedves barátnőm, aki Londonban a világ egyik legnagyobb tanácsadó cégénél dolgozik, ezt gondolja arról, hogy miért fontos az erősségeinket felismerni és használni:

„Mi magyarok hajlamosak vagyunk a gyengeségeinkre koncentrálni, és azokat próbáljuk fejleszteni, ahelyett, hogy az erősségeinkre építenénk a stratégiát. Pedig ez utóbbi sokkal több magabiztosságot és sikerélményt ad. Ezt külföldön élve nap mint nap látom a „nyugati” kollégáimon.”

Sajnos nem csak Magyarországon gondolják fontosnak a gyengeségek fejlesztését, hanem sok más országban is. Viszont a 21. századi szervezet-és vezetőfejlesztésben elindult egy új irány, amely szerint fölösleges a gyengeségeket fejleszteni.

Nekem feltett szándékom, hogy kialakítsak egy új kultúrát, megmutassak egy új szemléletet vezetők, munkavállalók, vállalkozók körében, ahol mindenki az erősségeire épít. Azért, hogy lehetőségük legyen könnyedebben, hatékonyabban és motiváltabban dolgozni.

Te meddig akarod még a gyengeségeidet fejlesztgetni?

Tudnod kell azonban, hogy nincsenek quick fixek, ahogy szoktam mondani. Gordon Ramsay műsorában is kemény, embert próbáló folyamatban van részük azoknak, akik nyerni szeretnének.

De ahogy ők is magukkal kezdik, arra bíztatlak, hogy Te is kezdd el az alapoknál.

Ismerd meg, és használd az erősségeidet.

Ha szeretnél az erősségeiddel tisztába kerülni, és kialakítani egy stratégiát, hogy hogyan tudod ezeket a mindennapi munkádban használni, akkor csatlakozz hozzánk, a LEGYEN VELED AZ ERŐD! workshopra.

A workshop 2017. március 3-4.-én lesz, úgyhogy már most írd be a naptáradba. További részleteket itt találsz:

LEGYEN VELED AZ ERŐD! WORKSHOP

Ha bármilyen kérdésed lenne, akkor kérlek kérdezz: evat@kalangu.net.

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, akkor küldd tovább, hogy másnak is hasznos lehessen. Érdemes a Facebook oldalunkat is látogatnod, mert sok információ csak oda kerül fel: https://www.facebook.com/KalanguCoaching

Várlak szeretettel virtuálisan, vagy személyesen.

Éva

Megszakítás